Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A mozgásbetegség lelki kapcsolatai

Mozgásbetegség (utazási-, tengeri- és légibetegség)

Az utazással általában együtt jár, hogy az embernek rengeteg új benyomást kell feldolgoznia. Otthagyja meghitt környezete biztonságát, ismeretlen tájak felé veszi útját, anélkül hogy előre sejthetné, miféle újdonság várakozik ott reá. Lelki értelemben mindez annyit jelent, hogy az ember saját lényének eleddig ismeretlen tájaira vivő utazásra indul. Az ismerthez való öntudatlan ragaszkodás, valamint az ismeretlentől való félelem odáig fokozódhat, hogy az illető elszédül és rosszul lesz.

Ráadásul az utasok jelentős része valaki másnak az ösztönzésére indul el, saját magának aligha van beleszólása abba, hova irányul és hogyan fog lezajlani az utazás. Következésképp az egyedül utazók többségének semmiféle panasza sem támad, kizárólag utastársakként lesznek rosszul, minthogy másoktól függenek s a történések alakulásába egyáltalán nem szólhatnak bele. A mozgásbetegség tehát egyben az attól való félelem is, hogy az ember nem lehet ura a helyzetének, másokra kell hagyatkoznia, életét nem irányíthatja önmaga, hanem mintegy „leéletik” vele. Az autóbuszon történő utazáskor ezt a kényszerérzést társadalmi szinten éli meg. Egyvalaki irányít, a többiek követik. Az ember csupán parányi pont a tömegben, engedelmeskednie kell. Repüléskor a magasba emelik, ahol szédítő érzés fogja el. Ijesztő gyorsasággal halad előre és fél, hogy netán lezuhanhat, a legszívesebben a földön maradna. Hasonlóképp aki nem menetirányban ül, azaz „visszafelé utazik”, gyakorta szédülésben szenved.

Mozgásbetegség: a lazítás képességének, illetve készségének hiánya; ösztönös hajlam a dolgok irányítására; a kiszolgáltatottság, az elkerülhetetlenség érzése

A mozgásbetegség tehát világosan utal azon készségünk vagy képességünk hiányára, hogy önmagunkat el tudjuk engedni, képesek legyünk másokra ráhagyatkozni, s hagyjuk a dolgokat megtörténni. A közösség meghitt közegébe való beágyazódottság hiánya, valamint az öntudatlan akarat, hogy az ember mindent maga irányítson, végső fokon egy adott helyzet elkerülhetetlenségétől való tudattalan félelmet eredményez. Ilyen esetben a beteg előtt a következő feladat áll: el kell engednie magát, a történések folyamatába nem szabad beavatkoznia, s minden szituációban önnön személyisége középpontjában kell nyugodnia. Hiszen a világ oly csodálatos, ha az ember vele összhangban s nem ellene él, ha csöndes szemlélőként a teremtés meghitt védettségében nyugszik és tudja – „minden úgy jó, ahogy van”.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.