Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A hátfájdalmak lelki háttere

Hátfájdalmak

Hátfájdalmak: szellemi túlterhelés, frusztráció, túlzott felelősségvállalás, a támogatás hiánya, félelmek, bűntudat, ellenszenv, aggodalom

A gerincoszlop tartást és támaszt nyújt a testnek, segítségével egyenesedünk fel. A hátfájdalmak tehát a lelki magatartással, belső támasszal és egyenességgel függnek össze. A gerinctájékon jelentkező problémák többnyire mindig lelki túlterhelésre utalnak, amiről gyakorta nem akarunk tudomást venni. Az embernek nemritkán az az érzése támad, hogy a másik megtagadja tőle a támogatást, aminek pedig igencsak szükségét érzi, lévén a hát a szellemi erő és tartás forrása. Az esetek többségében elsősorban az érzelmi támogatás hiányát érezzük.

A krónikus, hátfájdalmak tehát gyakorta frusztrációra utalnak, férfiaknál többnyire a hivatás vagy a szexualitás terén, míg nők esetében főként érzelmi síkon. Az alsó háttájékon jelentkező fájdalmak arról tanúskodnak, hogy az illető nagyon szeretne egy bizonyos cselekvést végrehajtani, de ebben valamely körülmény megakadályozza. Például lelki vonakodása, azaz szeretne távol maradni valamely helyzettől, sőt a legszívesebben elfutna előle. A hátfájdalmak esetében az ember magával hurcol valamit, amit többé képtelen el-, illetve kibírni. Ám éppily kevéssé képes tőle megszabadulni. Ide tartozhat a félelem, bűntudat, ellenszenv, bánat, illetve probléma. A görcsös akarat anélkül, hogy a beteg ennek tudatában lenne, helytelen szellemi-lelki magatartáshoz vezet, ami testi síkon hátfájdalmakban mutatkozik meg.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.